A zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársai a régészeti feltárás helyszínén mutatják be a legújabb leleteket szombaton, amelyeken keresztül az érdeklődők új ismereteket szerezhetnek a 17. században épült Egerszeg vár történetéről. A Göcseji Múzeumban az Ódonságok, újdonságok című kiállításon a régi korok tárgyait ismerhetik meg a látogatók: a gyűjteményben ékszerek, különféle viseletek, szakrális tárgyak, kerámiák, pénzérmék, valamint a város és a megye történetét dokumentáló relikviák is megtalálhatók.

A Göcseji Falumúzeumban - az országban elsőként, 1968-ban alapított szabadtéri néprajzi kiállításon - szombaton és vasárnap ugyancsak díjtalan tárlatvezetésre invitálják a látogatókat. A portákon negyven építmény - köztük lakóházak, istállók, pajták, ólak, pálinkafőző kunyhó, szőlőhegyi pincék és a 18. századi vízimalom - idézi meg az egykori göcseji falvak hangulatát - mondta el az MTI-nek Szényi Krisztina, a múzeum kommunikációs munkatársa.

Keszthelyen a Festetics-kastély parkjában, a szombati sétán a megújult részeket mutatják be: a tavat az Oroszlános kúttal és a szökőkutakkal, a Hercegnői kamarakertet, a Pálmaházat övező kertet és madárparkot. A látogatók bepillantást nyerhetnek a következő évek fejlesztési terveibe is, amelyek célja a terület eredeti állapotának visszaállítása, és a parkot átszelő autóút elbontása. 

A Balatoni Múzeumban Keszthely aranykora címmel tartanak vetítőképes előadást. A városvédő egyesület közgyűlésén felidézik a Reischl család és nevükhöz köthető sörfőző történetét és bemutatják a romos állapotban lévő sörház újjáépítésének terveit - ismertette a részleteket Németh Péter múzeumigazgató helyettes. 

Szólt arról is, hogy az intézmény több Deák Ferenchez (1803-1876) köthető levelet őriz. A zalai származású politikus saját kézzel írt leveleinek többsége az osztrák-magyar kiegyezés előtti időszakból származik. A dokumentumokból szombaton Deák levelezése címmel nyílik kamarakiállítás. A Szendrey-majorban, a Georgikon Kar kezelésében lévő emlékszobában Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából nyílik vasárnap kamaratárlat.

A kulturális örökség ünnepéhez több zalai település is csatlakozott: Pákán, az Öveges József fizikus, piarista tanár szülőházában kialakított múzeumban Öveges professzor kísérleti eszközeit is megtekinthetik a látogatók. A főtéren álló római katolikus templomot az 1121-ben keltezett almádi monostor alapító oklevél tanúsága szerint a 12. században építették.

Zalalövőn a 19. századi, boronafalú, zsupp tetővel fedett parasztházból kialakított tájházat tekinthetik meg a látogatók. A Salla Múzeumban a régészeti feltárások során talált római kori anyag érdekesebb tárgyait - kerámiát, mécseseket, ékszereket, író- és varróeszközöket - mutatják be.