Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke a Natalja Komarov kormányzóval közösen tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón elmondta: 2001 óta elsősorban kulturális és régészeti területen valósult meg együttműködés a két terület között. Ezt a most aláírt, két évre szóló cselekvési terv értelmében az egészségügy, az oktatás, a robotika-informatika területére is szeretnék kiterjeszteni. Az oroszországi régió gazdasági szempontból is jelentős kapcsolat, hiszen például az orosz kőolaj- és földgázbányászat csaknem felét adja.
    
Natalja Komarova, az autonóm terület kormányzója azt mondta: a két régió kapcsolatainak kiterjesztése érdekében a huszonkét tagú delegációban – amelyet Kövér László házelnök is fogadott hétfőn a Parlamentben – a politikusok mellett több felsőoktatási intézmény rektora, orvostudományi szakértők és fejlesztési-beruházási szakemberek, valamint a finnugor népcsoporthoz tartozó mintegy 30 ezres hanti és manysi kisebbség képviselői is helyet kaptak.
    
A delegáció tagjai Zalaegerszegen felsőoktatási intézmények vezetőivel és oroszul tanuló gimnazistákkal találkoztak, koszorút helyeztek el a szovjet katonai temetőben, majd ellátogattak az épülő Zala Zone Járműipari Tesztpályára, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórházba is. 
    
Az autonóm terület legnagyobb városa, Szurgut és a zalai megyeszékhely húszéves testvérvárosi kapcsolatának megerősítéséről szóló oklevelet írt alá Balaicz Zoltán és Vagyim Suvalov polgármester.
    
A zalai látogatás zárónapján, szerdán a keszthelyi Festetics-kastélyban vesznek részt ünnepi programon, majd a Zalavári Történelmi Emlékparkban, Cirill és Metód szobránál koszorúznak a hanti-manysi régió delegációjának tagjai.