A bíróság közleménye szerint az ügy elsőrendű, 41 éves, büntetett előéletű férfi vádlottja és 39 éves nő élettársa 2017-ben vette gondnokság alá a sértettet, aki születésétől fogva fennálló enyhe fokú szellemi visszamaradottságban szenvedett, önálló életvezetésre nem volt képes, segítségre és irányításra szorult.

A vádlottaknak 2017-ben és 2018-ban rendszeres megélhetést biztosító jövedelme nem volt, ezért a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva az elsőrendű vádlott őt szexuális szolgáltatások nyújtására több férfinak felajánlotta, megszervezte a szolgáltatások helyét, idejét, a sértettet a férfiak lakására, majd onnan hazaszállította.

A pár gondnoksága alá helyezett nőt 2018-ban ugyanezen céllal a férfi Németországba is kivitte, míg a 2018 szeptemberéig tartó tevékenység szervezésében a másodrendű vádlott segítséget nyújtott élettársának.

A gondozott nő a prostitúciós tevékenységéből származó bevételét - több százezer forintot - átadta a pár férfi tagjának, majd az így szerzett pénzt a vádlottak felélték.

A Zalaegerszegi Törvényszék folytatólagosan elkövetett emberkereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A férfit két és fél év börtönre, míg a nőt - mint bűnsegédet - két év börtönre ítélte. A büntetés végrehajtását a másodrendű vádlott esetében négy év próbaidőre felfüggesztették.

A védelmi fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta, így az ítélet jogerős.