A baloldali politikusok ma már igyekeznek letagadni mindazt, amit hónapokon keresztül hangoztattak a keleti vakcinákkal kapcsolatban, és még a kormányoldalnál is oltáspártibbnak akarnák feltüntetni magukat - vélte az elemző a lap szerdai cikke szerint.
 
Deák Dániel azt írta: ez hasonló próbálkozás ahhoz, mint amit a migrációs válság során láthattunk tőlük: 2015-ben a bevándorlásügyi intézkedéseket támadták, de a választási kampányban már úgy tettek, mintha ők sosem akadályozták volna a migráció elleni küzdelmet, sőt időnként még a kormányoldalt is bevándorláspártisággal támadták. Úgy fogalmazott: a valóságtagadó kommunikáció ugyanakkor sem akkor, sem most nem vált be, a választók többsége emlékszik arra, hogy a baloldali politikusok valójában mit gondolnak a bevándorlásról vagy az oltásokról.
 
Deák Dániel úgy véli, meglehetősen hiteltelen, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke most Orbán Viktor miniszterelnökkel közös videóban szeretne az oltás beadatására biztatni mindenkit, szerinte vélhetően látja már, hogy az eddigi kampányukkal önmagukat lőtték lábon. Amennyiben a baloldali politikusoknak annyira fontos lett volna, hogy növeljék az emberek oltakozási kedvét, akkor nem három hónappal az első vakcinaszállítmány megérkezése után akarnának közös videót készíteni, hanem már december végén vagy január elején felvetették volna az ötletet - szögezte le az elemző.
 
Azt is kifejtette: mindezek fényében az várható, hogy a baloldali pártok támogatottsága csökkenni fog, a járványhelyzet alatt tanúsított magatartásuk pedig negatív hatással lesz a baloldali kényszerkoalíció 2022-es választási eredményére is. A választók ugyanis a válság lezárását követően visszatekintenek majd a nehéz időszakra, hogy melyik politikai oldal hogyan viselkedett.