Az államtitkár a közlemény szerint hozzátette: az élelmiszeripar szereplői a járványhelyzet idején is biztosítják az ország élelmiszer-ellátását, amiért köszönettel tartozunk nekik.  
 
Emlékeztetett arra, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében az agrártárca 25 milliárd forintos támogatási programot indított a mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői számára, ebből 7 milliárd forint válságkezelő támogatás érkezett az élelmiszer-feldolgozó vállalkozásokhoz.  
 
Erdős Norbert kiemelte, évek óta nő a minőségi élelmiszerek iránti kereslet. A Magyar Élelmiszerkönyv hústermékekre vonatkozó előírásának hatására is az abban szabályozott, Magyarországon hagyományosan előállított és ismert húskészítmények minősége javult, a vásárlók választását pedig a termékeken feltüntetett még szélesebb körű jelölés segíti.
 
Az államtitkár a bicskei Regnum húsüzemben találkozott a cég élelmiszeripari cégvezetőjével és ügyvezető igazgatójával.
 
Az eseményen elhangzott, az ország egyik legmodernebb technológiával működő üzeme folyamatosan bővíti kapacitását, ahol 2019-ben már 13 millió kilogramm bontott sertéshúst és 1 millió kilogramm bontott marhahúst dolgoztak fel - írta az AM.