Pirger Csaba közölte: az együtt élő nógrádi férfiak az egyik közösségi oldalon álnéven regisztrálva jósnőnek adták ki magukat, így kerültek kapcsolatba 2016 szeptemberében egy zalai férfival. Azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, s mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy "megakadályozzák a várható tragédiák bekövetkezését".
    
A vádlottak szerint ők elvégezték a rontáslevételt, a sértett azonban  ennek ellenértékét nem fizette ki. A két "jósnő" telefonon és a közösségi oldalon többször is azzal fenyegetőzött, hogy "visszateszik" a családjára az átkot és "ravatalra kerül", ha nem fizet. 
    
Az elvégzett "szolgáltatás" és az ahhoz szükséges holmik ellenértékét, továbbá a szerintük időközben felmerült ügyvédi költséget követelték, összesen 80 ezer forintot. A sorozatos fenyegetés hatására a sértett átutalta a követelt összeget az elkövetők bankszámlájára, a pénz a nyomozás során nem térült meg.
    
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a két nógrádi férfival szemben önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat, pénzbüntetés kiszabását indítványozva.