Petőházi Tamás ismertette, hogy ahol a napokban volt csapadék, ott az segítheti a szemtelítődést az őszi kalászosoknál, kivéve a Kisalföldön, ahol korábban a leginkább aszályos volt az időjárás. A repce termésmennyiségére viszont a lehullott eső már nem tud érdemi hatást gyakorolni.  Az esőzések segítették a kapás növények fejlődését, ugyanakkor a napraforgó esetében a kórokozók, kártevők elleni védekezést nehezítették - tette hozzá.
 
Kulcsár László, a NAK Békés megyei elnöke elmondta, hogy az őszi vetésű növényeknél prognosztizálható a terméskiesés a tavaszi aszály miatt, így közepes termésre számít. A zöldborsó betakarítása a héten kezdődött, egyelőre csak az öntözetlen területeken. Várhatóan július 10-ig befejeződik a borsó betakarítása, amely mellett párhuzamosan vetik a csemegekukoricát, amelynek munkálatai 65 százalékon állnak.
 
Rittlinger József, a testület Baranya megyei elnöke közölte: az aratás előreláthatólag június 26-án kezdődik a megyében. A repcénél nagy a terméskiesés, gyenge, hektáronként 2,5-3 tonna várható. Árpánál hektáronként 4,5-5,5 tonnára lehet számítani, búzánál hektáronként 5-6,5 tonnát becsülnek. A kukoricánál vegyes a kép, a későbbi vetésűeknél látványos növekedést hozott a csapadék. Napraforgónál közepes termésre számítanak.
 
Taskó József, a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke elmondta, a csapadék hiánya miatt az őszi kalászosok esetében 15-20 százalékos, repce esetében 20-25 százalékos termésveszteséggel számolnak a gazdák. Az aratás a csapadékmentes idő hatására valószínűsíthetően egy héttel hamarabb elkezdődhet, de ha csapadék érkezik, az ezt felülírhatja, és a megszokott időben kezdődhet el a betakarítás.
 
Sabján Krisztián, a NAK Zala megyei elnöke szerint az elmúlt hetekben hullott csapadék a tavaszi vetésű növényeknél enyhítette az aszályos időszak miatti terméskiesést, azonban ez nem jelenti azt, hogy a növények teljes mértékben kompenzálni tudnak. Az őszi kalászosok és a repce esetében már későn jött a csapadék, legfeljebb a további károkat akadályozta meg.
 
A megyei elnökök közlése alapján jelenleg a permetezési, növényvédelmi munkák zajlanak, illetve készülnek a gazdák az aratásra.