A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
   
A kézirat és a Himnuszt megzenésítő Erkel-kotta egész nap látható lesz az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol Szendrey Júliáról szóló szakmai konferenciával és a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelnek.
    
A Fiumei úti sírkertben, ahol a magyar kultúra olyan személyiségeinek sírjai találhatók meg, mint Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós vagy Munkácsy Mihály, ingyenes sétákat rendeznek.
    
A Hagyományok Házában a Fölszállott a páva című műsor legjobb képeiből látható fotókiállítás, és az idén 75 éves Gaál János bútorfestő jubileumi kiállítása is megnyílik a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. 
    
A magyar kultúra napján adják át számos város, köztük Zalaegerszeg, Keszthely, Szeged, Komló, Szolnok, Dunaújváros, Győr, Debrecen, Szombathely, Kőszeg, Gyula, Békéscsaba és Tatabánya kulturális, közművelődési és művészeti díjait, ösztöndíjait.

Országszerte ünnepelnek a városok
    
Zala megyében exkluzív kiállítások nyílnak, irodalmi esteket rendeznek és bemutatják a közgyűjtemények legújabb kutatási eredményeit. Veszprémben Ady Endre halálának századik évfordulójáról a megyei középiskolák diákjainak előadásával, Baranyában pedig kiállítással emlékeznek meg. Csongrád megyében vers- és prózamondóversenyt rendeznek, koncertekre és színházi előadásokra is várják a közönséget és Szeged kulturális intézményei is bemutatkoznak. A hajdú-bihari megyeszékhelyen tárlatvezetéseket és a Himnuszhoz kapcsolódó játékos foglalkozást is szerveznek.
    
Bács-Kiskun megyében Himnusz- és mesemondó versenyt, valamint rendhagyó irodalomórát is rendeznek. Nógrád megyében Madách Imréről és Nyírő Józsefről is megemlékeznek. Pest megyében pedig – Szentendrén – Himnusz-flashmobot tartanak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében könyvbemutatókkal és rendhagyó könyvtári órákkal is készülnek. Fejér megyében Dunaújvárosban, Martonvásáron és Székesfehérváron is koncertekkel várják a közönséget. Győr-Moson-Sopron megye székhelyén pedig egy egész héten át ünneplik a magyar kultúra napját.

A közmédia is ünnepel
    
A Duna Televízió Család-barát című magazinműsora az Országos Széchényi Könyvtárba kapcsol, beszélgetés hangzik el a Himnusz keletkezéséről és az Olvass többet versenyről. A 20.25-kor kezdődő Önök kérték több bejátszással emlékezik meg a magyar kultúra napjáról, este Bereményi Géza Eldorádó című filmjét vetítik. 
    
Az M5 kulturális csatorna munkatársai napközben a fővárost járják és három meglepetéshelyszínen rendhagyó órákat tartanak a gyerekeknek. A nézők ezekből bejátszásokat láthatnak több alkalommal. A 21 órakor kezdődő Ez itt a kérdésben az érdeklődők megtudhatják, hogy a hazánkban élő külföldi alkotók, művészek miért szeretik a magyar kultúrát, és hogy a külhoni magyar intézetekbe betérők mire kíváncsiak a magyar kultúra kínálatából. Ezt követi a János vitéz című rajzfilm felújított változatának bemutatója.
    
A Kossuth Rádió is tematikus nappal várja a hallgatókat. A Napközben című műsor 9 és 10 óra között országos körképpel készül az országos eseményekről, majd az olvasás fontosságáról és az élethosszig tartó tanulásról lesz stúdióbeszélgetés. A délutáni Jó napot Magyarország! című műsor a magyar kultúra napja rendezvényeiről számol be.