Ahogyan az összes elővágtán, úgy a békés megyei városban is 12 lovas mérkőzik meg egymással május elsején. Az előfutamok három legjobbja és a rendező település lovasa a budapesti döntőn bizonyíthat, amelyet újra a Hősök terén rendeznek meg.
    
A szervezők összegzése szerint 10 év alatt 4 kontinensről - Ázsia, Afrika, Amerika és Európa - több mint 20 ország lovasai mérték össze tudásukat a nemzetközi futamon, amely idén sem marad ki a programok közül. A szervezők célja, hogy ebben az évben az összes földrész képviseltesse magát a Nemzeti Vágtán.
    
A tájékoztatás szerint a fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, amelyen ezidáig 100 gyermek vett részt. A Vágta futamait minden évben nagy érdeklődés kíséri a határon túli magyarság körében, ezért ebben az évben is a 17 elővágtából 4-et határon túl tartanak.
    
"Nagy öröm számunkra, hogy a Nemzeti Vágtának ekkora hagyománya van, és immáron 11 éve állandó programja nem csak Magyarországnak, hanem a határon túli magyarságnak is. Mivel évről évre nagy érdeklődés kíséri a nemzetközi futamot, ezért a Vágta kitűnő lehetőség arra, hogy az ide látogató külföldi résztvevőknek, érdeklődőknek egy olyan komoly lovas hagyományokkal bíró ország képét mutassuk, ami egyben nagyszerű turisztikai úti cél is. A huszárság motívuma minden évben erőteljesen jelen van, amivel egy sok évszázados hagyomány előtt szeretnénk tisztelegni"- idézi a közlemény Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnökének szavait.
    
A közlemény szerint a Nemzeti Vágta felületein folyamatosan beszámolnak majd a versenyt rendező településekről, illetve az Andrássy úton berendezik a Vágta Korzót, ahol bemutatkozhatnak a fővárosi döntőbe bejutott városok és falvak.