Pirger Csaba közölte: tavaly márciusban a férfi a barátnője segítségével, az otthon hagyott kulccsal nyitotta ki a neki az üzletében addig munkát biztosító károsult széfjét, amikor az a feleségével külföldön volt. A trezor tulajdonosa csak két hónappal később fedezte fel, hogy hiányzik kétmillió forint és ezer euró.
    
A rendőrségi feljelentést követően a család eltiltotta a férfit a háztól és a lánytól is. Ezzel együtt másikra cserélték a széfet, az azt tartalmazó szekrény zárját, amihez egy mozgásérzékelőt is szereltettek.
    
Egy hónappal később, amikor ismét külföldre utazott a házaspár, a lány segítségével a férfi - aki a barátnőjét is el akarta szöktetni - újból bejutott a házba, ahonnan az egész széfet magával vitte, benne 4,5 millió forintot és közel 11 ezer eurót, arany ékszereket és nyeremény-betétkönyveket. A férfi a hévízi romkertben rejtette el a zsákmányt, majd segítségül hívta egy ismerősét Keszthelyről, hogy együtt szerezzék meg az értékeket a páncélszekrényből.
   
A Keszthelyi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett lopások miatt emelt vádat a férfi ellen, társának pedig, akit a széf felfeszítéséhez hívott, bűnpártolás miatt kell felelnie.