Pirger Csaba a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádemelése alapján közölte: 2007-ben vették nyilvántartásba a Felsőrajk és Pötréte térségében is területekkel rendelkező vadásztársaságot, amelynek tagjai közé tartozott egy 35 éves, ausztriai tartózkodási hellyel rendelkező, nagykanizsai születésű férfi és egy 37 éves alsórajki férfi. A társaságnál hivatásos vadászként alkalmaztak egy 43 éves felsőrajki férfit, aki az ügy harmadrendű vádlottja lett.

A két fiatalabb férfi 2017 nyarán Ausztriában, egy karintiai vadaskert osztrák tulajdonosával - a negyedrendű vádlottal - megegyezett abban, hogy kilencezer euróért megvásárolnak egy nála nevelt, értékes agancstrófeájú gímszarvasbikát, majd Magyarországra szállítják.

A nem természetes környezetben felnevelt gímszarvas vadászatát a magyarországi törvények is tiltják, az osztrák jogszabályok szerint pedig ugyancsak tilos a vadaskertben nevelt állat vadászati célú hasznosítása. Ennek ellenére az osztrák férfi Magyarországra szállította a gímszarvast, amelyet ideiglenesen Alsórajkon, a másodrendű vádlott édesanyjának ingatlanján helyeztek el.

A két fővádlott időközben egy vadászatszervezéssel foglalkozó, mezőhegyesi székhelyű cég képviselőjével - megtévesztéssel, fényképek alapján - megállapodott abban, hogy vendégvadászoknak kínálják fel az állatot kilövésre. A 2017 szeptemberében érkezett francia vadászok számára a 12-13 kilogramm agancssúlyú, elkábított bikát a Pötréte és Felsőrajk határában lévő vadászterületre szállították a vádlottak, majd amikor az állat az ellenszertől lábra állt, az egyik vendégvadász lelőtte.

Az internetes felületeken is ismertté vált állatot - mint szabályos vadászaton elejtett gímszarvas trófeáját - néhány nappal később a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati szervénél bemutatták bírálásra, ez alapján a hatóság hamis tartalmú közokiratban rögzítette a kilőtt vad trófeájának adatait. Ezt követően a megtévesztett francia vadász 35 ezer eurót, vagyis mintegy 11 millió forintot fizetett ki a vadásztársaságnak a trófea ellenértékeként.