"A meglévő állásokat kell megerősíteni és fokozni, tovább terjeszkedni. A közművelődés tulajdonképpen hungarikum, egyedülálló közösségszervezési potenciál érhető tetten Magyarországon. Immár kétszáz éves hagyományai vannak, a mai Magyarország területén 63 millió alkalommal lépnek valamilyen programon keresztül évente kapcsolatba a közművelődési intézményhálózattal" - mondta a kultúráért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Hoppál Péter kitért arra, hogy jelenleg hatezer szervezet szolgáltat közművelődést az országban, közülük a legnagyobb a Nemzeti Művelődési Intézet, amely két évvel ezelőtt a Magyar Teátrumi Társasággal közösen indította el a Pajtaszínház mintaprogramot. Hozzátette: a cél az, hogy aki szívesen vállalkozna saját településén színházi programba beszállni, mentortámogatást és szakmai hátteret kap, és a program segítségével egy produkciót fél év alatt színpadra állítanak.

"Nagyon sokan bizonyították, hogy a közösségen belüli aktivitás hozzájárul az önbecsülés emelkedéséhez, valóban minőségibb életet hoz. Nemcsak saját önbecsülésünk javul, hanem a közösségnek is igénye lesz aktív kultúrában részt venni" - fogalmazott Hoppál Péter.

Az államtitkár megjegyezte, hogy ahol erős a GDP-hez történő hozzájárulás, például a közép-magyarországi régióban, ott nincs elég idő a kulturális aktivitásra, az ország peremterületein, a hátrányosabb helyzetű térségekben azonban rengeteg a szabadidő, amelyet az ott élő embereknek a lehető leghasznosabban kellene felhasználni.

"A hátrány kompenzációjának egyik legfontosabb eszköze a kultúra, a közművelődésben való aktív részvétel, amiért intézményeink, a civil szervezetek és az önkormányzatok nagyon sokat tesznek. 350 ezer ember heti aktivitással valamilyen klubban tevékenyen részt vesz, százezres nagyságrendet mutat az előadóművészet. Idén kormánydöntéssel kiemeltük a néptánc- és népzenei együtteseket, a legmélyebb kultúránkat hordozó közösségeket, amelyek a Csoóri Sándor Programon keresztül 2,5 milliárd forintos támogatást kapnak, jövőre ez az összeg megduplázódik" - fejtette ki.

Hoppál Péter elmondta, hogy számos olyan pályázatot indítanak el, amelyek szintén a kulturális, közművelődési aktivitás növelését szolgálják. Hozzáfűzte: a legkisebb településeken is már 1,2 millió forint a kormányzat által biztosított kulturális normatíva, és ez jövőre az 1,8 milliót is elérheti.