Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányáról szóló jelentését mutatta be az ENSZ emberi jogi bizottsága 122. ülésén, Genfben.

A magyar embereknek alapvető joguk biztonságban élni, valamint joguk van ahhoz, hogy ne kelljen rettegniük a terrortámadások jelentette veszélytől – húzta alá Szijjártó Péter. A miniszter közölte: nemcsak az Európai Unió, hanem a teljes globális közösség történelmi jelentőségű kihívásokkal néz szembe.

Meg kell állítani az illegális migrációt

„Magyarország 2015-ben ebben szomorú tapasztalatot szerzett, amikor 400 ezer illegális bevándorló vonult keresztül az országon. Éppen ezért Magyarország kormánya határozottan nemet mond az olyan intézkedésekre, amelyek ösztönzik az illegális bevándorlást” – hangsúlyozta a tárcavezető. „Magyarország nem támogatja az ENSZ migrációs paktumát sem, Magyarország álláspontja szerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt kell Európába hozni. Az illegális migráció egy olyan folyamat, amelyet meg kell állítani” – tette hozzá.

A miniszter szerint az unióban tapasztalható minden eddiginél komolyabb veszélyt jelentő terrorizmus és az illegális bevándorlás összefügg egymással. „Ma már az európai nagyvárosi létnek mindennapi velejárója a terrorizmustól való fenyegetettség. Mi ezt visszautasítjuk, hiszen az embereknek alapvető joguk, hogy biztonságban éljenek” – mondta.

A magyar emberek nemet mondtak az illegális bevándorlásra

„A magyar kormány nemzeti konzultáció és népszavazás keretében adta meg a lehetőséget minden magyar ember számára, hogy elmondja, mit gondol erről a kérdésről. A magyar emberek ezen alkalmakkor egyértelműen nemet mondtak az illegális bevándorlásra” – emlékeztetett Szijjártó Ptéer.

A magyar kormány a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a magyar emberek dönthessenek arról, kikkel akarnak együtt élni – hangsúlyozta.

Szijjártó: A magyar embereknek joguk van biztonságban élni
 

 

A magyar kormányt támadó NGO-k nagy része Soros hálózatához tartozik

Az ENSZ fórumain a multikulturális társadalomról folyó vitával kapcsolatban megjegyezte, hogy egy egységes, rendezett homogén társadalom semmivel sem ér kevesebbet egy multikulturálisnál.

Kitért arra, hogy az NGO-k nemzetközi érdekeket képviselnek, a magyar kormány viszont a magyar nép érdekét.

„Számunkra a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, a nemzetközi NGO-knak pedig nem. Hamis az a beállítás, miszerint az NGO-k képviselnék a magyar, vagy bármely más társadalom álláspontját. Az NGO-kat soha senki semmire nem választotta meg. A népakaratot legitimen a parlamentek és a kormányok képviselik” – hangsúlyozta hozzátéve, hogy Magyarországon a személyi jövedelemadó 1 százalékának mozgását tekintve, jól kimutatható, mekkora az NGO-k lakossági támogatottsága, nevezetesen igen csekély.

„Az Amnesty International-nek például a 4,5 millió adófizetőből mindössze 193 ember adta oda adója 1 százalékát a Magyar Helsinki Bizottságnak” – amely rendre támadja a kormányt, és úgy lép fel, mint a társadalom képviselője – 516-an „adóztak” – mondta a miniszter.

„Az NGO-k azért támadják a magyar kormányt, mert az határozottan bevándorlás-ellenes. Önöket folyamatosan meg fogják keresni a bevándorláspárti NGO-ok, el fogják mondani, hogy milyen rossz, amit a magyar kormány csinál, de ez minket nem tántorít” – adta értésre hozzátéve, hogy a magyar kormányt támadó NGO-k nagy része Soros György hálózatához tartozik.

Magyarország közel áll a teljes foglalkoztatottsághoz

Ezek után áttért a munkához való jogra, kifejtve, hogy a magyar kormány minden állampolgár számára megteremti, hogy ezzel élhessen. 2010-ben 12 százalék fölött volt a munkanélküliségi ráta, most pedig 3,8 százalék, ami nagyon közel van közgazdaság-elméletileg a teljes foglalkoztatottsághoz. Emellett 8 év alatt a reál átlagkereset 36 százalékkal nőtt, a minimálbér pedig 88 százalékkal – sorolta az adatokat.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország nem migrációval akarja megoldani demográfiai gondjait, hanem megfelelő családpolitikával, gyermekvállalást ösztönző adópolitikával.
Szijjártó Péter végezetül még egyszer leszögezte, a biztonság biztosítása az első, a legfontosabb feladat, mindennek az alapja, és hogy a magyar kormány ebből nem enged.

VIDEÓ ITT!