A Magyar Festészet Napját 2002 óta ünneplik a festők védőszentje, Szent Lukács ünnepe (október 18.) körüli napokban; a programsorozat mára Magyarország legnagyobb festészeti eseményévé vált - emlékeztettek a szervezők közleményükben.

Az idei év fő kiállítása az Élő magyar festészet - A hal című kiállítás, amely október 15 és 27. között, a Duna partján álló Bálna Budapest épületében tekinthető meg, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjának részeként. A rendezvénysorozat központi kiállítása magában foglalja a doyenek-festőmesterek, a középgeneráció, valamint a fiatal generáció műveit; a három szekció kurátorai Verebes György, Baksai József és Horváth Dániel.

Mint a közlemény felidézi, az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a generációkat bemutató kiállítás külföldi festőket is vendégül lát, valamint egy társművészeti ág kapcsolódik a rendezvényhez. 2017-ben a murnaui művésztelep tizenöt festője harminc művel szerepel a bemutatón, a képek mellett pedig ezúttal a kortárs magyar üvegfestészet csatlakozik a tárlathoz.

A központi kiállítás keretében adják át a Magyar Festészet Napjának legrangosabb szakmai díjait, az idei támogató, a Földművelésügyi Minisztérium ezeken felül pedig egy-egy díjat adományoz a hal tematikájához legközelebb álló két mű alkotójának is.

A Magyar Festészet Napjához országosan csaknem negyven város mintegy hatvan programjával csatlakozott; a rendezvénysorozat részletes programja a www.festeszetnapja.hu honlapon böngészhető.

Keszthelyen október 14-én, szombaton 16 órától nyílik meg a Balatoni Múzeumban Haraszti László és Haraszti Janka kiállítása. Ugyanitt a Magyar Festészet Napján, október 18-án Kostyál László művészettörténész tart előadást “Festészet Zala megyében a 20-21. században” címmel. A kiállítás időtartama alatt Haraszti László művészettörténeti témájú, ismeretterjesztő előadásaira várják az érdeklődőket.