Az év harmadik hónapjában 7446 álláskeresőt regisztráltak, ez a valaha mért legkisebb márciusi mérték a megyében – tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-t. Zala megyében 5,7 százalék volt március végén a nyilvántartott álláskeresők aránya.

A regisztrációban 600-zal kevesebb álláskereső szerepelt, mint egy évvel korábban, ugyanakkor 330-cal többen kerestek állást a kormányhivatal munkatársainak segítségével márciusban, mint februárban.     A korábbi években is több száz fővel emelkedett márciusban a nyilvántartott álláskeresők száma: a növekedés legfőbb oka, hogy február végén az előző évről áthúzódó közfoglalkoztatási programok jelentős része befejeződik. Március elejétől – a korábbiaknál kisebb létszámmal – újra induló programok létszámfeltöltése folyamatosan történik.

Az idén márciusban 1,6 ezren kerültek a nyilvántartásba, közülük mindössze százan kérték első alkalommal a felvételüket a regisztrációba. A nyilvántartott álláskeresők 7 százaléka, 514 fiatal volt márciusban regisztrált álláskereső: az év első 3 hónapjában 150 pályakezdő került újonnan a regisztrációba. A foglalkoztatók márciusban 400 nem támogatott új álláshelyet jelentettek be Zala megyében.